|
A 2011.10.06-i ülés emlékeztetője |
|
Jelen voltak: Sipos Misi Juhász Ildikó Czinder Gabi Braun Jóska Bibó István Csetneki Jóska Lencsés Lídia Bak Zsófi Szebényi Csilla
Csetneki Jóska megígérte, hogy a Cinemax céggel folytatott tárgyalásáról emlékeztetőt küld mindnyájunknak. A tárgyalás célja egy, az alapítványi iskolákról szóló 10mp-es spot készítése, és megjelentetése a televíziókban (M1,M2,Duna). Józsi beszélt Pálos Gyurival, aki szívesen fogadta a kérést, miszerint esetleg az ő már meglévő filmjeiből is lehetne egy montázst készíteni erre a célra. Józsi vállalta a további lehetőségekről való tárgyalás lefolytatását is a céggel. Párhuzamosan ezzel óriásplakáton készíttetésén is gondolkodunk, melyek az alapítványi iskolák létét lennének hivatottak tartalmukkal bizonyítani, népszerűsíteni hasonló arculattal, mint a reklámspot-ok. Szlogen: Mi alapítványi iskolába járunk.
November 25-26.-ára „Van másik iskola” börzét szervezünk az AKG-ba. Gáncs Zsuzsával fogunk együttműködni a szervezésben. Ekkora már várhatólag kijön az „államosítási” törvény, de még nem kellett a gimnáziumi jelentkezéseket leadni. Így ez a péntek-szombat (az addigra már ismert reklám spot, illetve az óriásplakátok segítségével) azt fogja elősegíteni, hogy azon szülők figyelmét, akik iskolaválasztás előtt vannak, a mi szféránkra irányítsuk.
Kérdésesnek látja az elnökség azt, hogy vajon ebben a politikai helyzetben (2/3) lesz-e a megjelenendő törvénynek végrehajtási utasítása, amely eddig lehetővé tett számunkra pl. bizonyos ésszerűsítéseket.
Szögezzük le a tényt: az alapítványi iskolák helye a perifériákon van. Erre kell hangsúlyt fektetnünk. „Nem azért jó, mert alapítványi, hanem azért, mert az a Neumann.” Minden iskolának szüksége van annak bemutatására, bizonyítására, hogy kimagaslóan működik, hiánypótló szerepet tölt be, az odajáró gyerekek ott és csak ott kapják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat.
Feladatunk: a koncepció végigtanulmányozásával jegyzeteket készíteni belőle: mely intézkedés mihez, hova vezet? Problémák, következmények „megjósolása”.
Központi bérfinanszírozás: Az az igazgató, aki az állami bérfinanszírozásnál többet kíván fizetni a pedagógusinak, azt saját iskolai alapítványából teheti meg. Ebből azonban 20% adót az államnak kell befizetnie. (100 Ft-ból 80 Ft a pedagógusé, 20 Ft az államé lesz így.)
Fel kell tárnunk, kik azok ma Magyarországon, akik hajlandók áldozni az oktatásra. Hogyan lenne képes egy alapítványi iskola abból, hogy ő egy jól működő alapítványi iskola forrást teremteni?
Amennyiben az alapítványi iskolák is részesülnek a központi bérfinanszírozásból, további forrásként csak a közoktatási megállapodásra hagyakozhatnak.
Braun Jóska javaslata: szövetkezetszerű működés.
Kérdések Harkányra: Kinek van túlélési stratégiája? Kinek milyen egyéb forrása van?
A Közoktatási megállapodások tartalma a törvénybe fog kerülni. Befolyásolnunk kell azt.
A Nonprofit törvény tárgyalás elengedhetetlen Harkányban.
Elnökségi ülés: november 8.-a, 11 óra (kivételesen kedd!) |
|
|
A 2011.09.01-jei ülés emlékeztetője |
|
Jelen voltak:
Horn György Papp Ágnes Heindl Péter Csetneki József Lencsés Lídia Bak Zsófia Braun József Szalánczi Zoltán Sipos Mihály Juhász Ildikó Kékesné Czinder Gabriella Bibó István Deák Istvánné
A törvényi átalakítások 2012-től lépnek életbe. A finanszírozási rendszer átalakítására 2012 január 1-től kerül sor. Kiegészítő támogatást 2011. december 31-ig kapunk. Ígéret: a ktgvetésbe hosszabb távú megállapodásra vonatkozó pályázat kiírására kerülhet sor. Tudják, hogy az alapítványi szektor a legolcsóbb oktatási forma. Szinte biztos, hogy január-február-márciusban nem lesz támogatás. Erre fel kell készülni. HOGYAN? Sem a nat-ot, sem az érettségit érintő intézkedések nem befolyásolják ezt a tanévet.
Szakképzésről Papp Ági: Kamara újabb feladatokat kap. NSZI-nél maradt az értékelés. Integráció a Foglalkoztatási Hivatallal. Kamaránál dolgoznak azok, akik eddig is az OKJ-t csinálták. Minden szakma, fejlesztés, OKJ a Kamarához került. Minden, ami felügyelet, maradt az NSZI-nél. A TISZK-eket államosítják, ennek technikája nem ismert. Fenntartási kötelezettségeket olcsóbb visszafizetni, mint biztosítani a fenntarthatóságot. A TISZK-ek nem kapják meg eztán a szakképzési hozzájárulást. 4 maradhat megyénként. 55 TISZK – 55 szakképző iskola lesz.
Alapítványi szféra: igazgatói kinevezéseket a NEFMI véleményezheti, majd a helyi Kormányhivatal ad engedélyt a működésre.
Szalánczy: a szakiskola feladat állami feladat. Sok a TISZK, és bonyolult a működtetése. Nem ismerjük a finanszírozás elveit, amit tudunk, az önkormányzati intézményekről tudjuk. A szakiskolai feladatot az állam veszi át az összetett intézményekben is. Az NGM-mel szakképzési megállapodást kell kötni. Feladat: bírjuk az adott terület ígéretét, hogy megfelelő kondíciók esetén ez a megállapodás megköttetik. Gyakorlati képzés szervezése: normatíva 400 ezer Ft) a gyakorlati képzőknek.
Levél a miniszternek Adatsor az alapítványi szakképzőkről Az ő további működésüknek tisztázása érdekében tesszük fel az alábbi kérdéseket: - Mi lesz a TISZK-ekkel? - Mi lesz a vegyes fenntartójú TISZK-ekkel? - Mi lesz az érettségire épülő szakképzés sorsa? - Mi lesz az alapítványi fenntartású tanodák sorsa? - Az AMI-k hogyan tudják a tanítványok igényeit kiszolgálni az egésznapos kötelező iskolába járás mellett? (Ez a családi napközire is vonatkozik.) - Mi lesz a szakképzés szervezési társaságokkal? - Mi lesz a gyakorlati képzéssel? - Milyen feltételrendszer alapján képzelik a szakképzési megállapodások megkötését? - Az alapfokú művészetoktatás finanszírozása ugyanúgy alakul-e, mint a nagy rendszeré? - Nem állami, nem egyházi intézmények bérfinanszírozását az állami bérfinanszírozás keretei között, vagy az eddig bevált módon kívánják megvalósítani? - Milyen szerepet szán a kormány a nem állami szakképzés területén működő intézményeknek? - Mi a bemeneti követelmény a „felvételin”? - A finanszírozás a nyilvánosságra hozott, sztenderd kritériumok alapján történik-e? - Milyen eljárásban történik a nem állami intézményekkel kötött megállapodás? - Milyen eljárásban történik a már meglévő nem állami intézmények nyilvántartásba vétele? - A várható törvényi változások során hogy kívánják biztosítani a meglévő intézmények jogfolytonos, zavartalan működését? (Szükséges-e új eljárások kezdeményezése?)
Szakképzési törvényhez információt Papp Ágitól kapunk. Minden hónap utolsó csütörtökjén ICS. Minden hónap első csütörtökjén elnökségi ülés.
Egyesületi összetartás: november 11-12. Harkány? Meghívandók: Gémesi György és egyházi oktatási ember Klein Sándor: A tanulás szabadsága Magyarországon |
|
A 2011.06.23-i ülés emlékeztetője |
Emlékeztető az AME Elnökségének 2011. június 23.-i üléséről
Jelen voltak: Horn György Heindl Péter Bibó István Braun József Szalánczi Zoltán Deák Mariann Bak Zsófi Lencsés Lídia Sipos Mihály Juhász Ildikó Szebényi Csilla
Ambedkar Gimnázium petíciója
Heindl Péter háttér információja: a FIDESZ kormánytól már fél milliárd Ft-ot kaptak, melyből tanodákat is támogatnak. Javaslat: Készítsünk és küldjünk el egy nyilatkozatot, ne csak aláírjuk a petíciót. Nyilatkozatunkban fogalmazzuk meg: fontos civil kezdeményezés, a romák élethelyzetének, társadalmi integrációjának elősegítése érdekében végzett tevékenység. AME célja: fenntartó semleges finanszírozás. Kapjanak kiegészítő támogatást, mint a többi megállapodással rendelkező intézmény. Más vélemény: A petíciót támogatni kell. Indoklás: fenntartó semleges finanszírozás hiánya. A fenntartótól függetlenül kell támogatni ezen intézményeket, különben 1.,2.,3. rendű polgárokká válnak a nem állami, nem önkormányzati intézményekben járó gyerekek és szüleik.
HATÁROZAT: AME közleményt ad ki: Ambedkar működése fontos. De: ne legyen különböző állampolgár!
Fővárosi SNI ügy AME közleményt ad ki, elküldi: - Tarlós - Pokorni - Pölöskeiné - Frakcióvezetők Közlemény tartalma: - intézmények önkormányzati feladatot látnak el - évtizedek óta végzik tevékenységüket - szakszerűségük megkérdőjelezhetetlen - a legolcsóbb, leghatékonyabb, bevált oktatási forma - mérlegelte-e a városvezetés, hogy mivel járna az intézmények bezárása? - bezárásuk esetén az intézményekbe járó gyerekek ellátatlanul maradnak. - Az elmúlt hónapban lezajlott átvilágítás megállapította, hogy ennyi pénzből tudnak ezek az intézmények működni, nem a feléből. - sürgős döntésre van szükség: veszélyben a szeptemberi indulás. - A fenntartóknak június 30-ig el kell fogadniuk a következő tanév előkészítését.
Civil találkozó 14 órakor Mely területeken kell tárgyalás folytatnunk? - Szerzett jogok visszavételének tilalmáról - Állami alkalmazottság kérdése. - Iskolaköteles korhatár - Intézményi önállóság - Szakképzési törvény - Lobbyerő feltérképezése - Központi tanterv
Közoktatási megállapodás Elnökségi állásfoglalás Elnökség örömmel hallotta, hogy elvben várható a második félévi közoktatási megállapodások megköthetősége. Pozitív megerősítés: reméljük, a nyáron kidolgozzák a lehetőségeket.
AME őszi konferencia Szakmai jellegű |
|
A 2011.04.15-i ülés emlékeztetője |
|
Az előzetesen kiküldött napirendet felülírta a Közoktatási törvény megváltozott koncepciójának megvitatása.
Az elnökség döntése értelmében közleményt adunk ki, egy, a miniszterelnöknek címzett nyílt levél formájában, melynek szövege az AME Hírek kezdőoldalán olvasható.
Az elnökség megállapodott a közelgő Közgyűlés időpontjában és tematikájában is:
Időpont: 2011. május 28. 9:30 órától 16 óráig.
Helyszín: Alternatív Közgazdasági Gimnázium, 1035 Budapest, Szentendrei út 9.
A Közgyűlés minden egyesületi tagnak ingyenes, csupán a megrendelendő ebéd miatt kérjük szíves visszajezéseiteket a részvételről.
Határozatunk értelmében arra a vezérfonalra fűzzük fel a napot, melynek címe:
Kinek van szüksége független iskolákra? Mi lenne nélkülünk?
Meghívunk politikust, egyházi személyt, szülőszervezeti képviselőt, a Waldorf Szövetséget, a szociális szféra képviselőjét, képviselőit, esetleg önkormányzati személyt.
Beszámolót készítünk arról, hogy milyen a független iskolák helyzete Európában annak nyomán, hogy a tavalyi KGy határozata értelmében részt veszünk az Európai Független Iksolák Szövetségének (ECNAIS) munkájában.
A nap végére tervezzük Dr. Bagdy Emőke előadását, aki tudvalévőleg a pedagógus lelki és szellemi fittségének avatott szakembere (Pszichofittness).
Előzetesen a tagozatoknak kiküldünk egy kérdéssort, melynek megválaszolása a KGy-t megelőző tagozati ülés feladata lenne, így május 28-án a végeredményt fogjuk tudni közösen megismerni, megvitatni. |
|
A 2011.03.31-i ülés emlékeztetője |
|
Emlékeztető a 2011. 03.31-i elnökségi ülésről
Jelen voltak:
Bak Zsófia Braun József Csetneki József Dr. Bibó István Dr. Kopp Miklósné Dr. Sipos Mihály Horn György Juhász Ildikó Kékesné Czinder Gabriella M. Szabó László, meghívott vendég, Esély Kövessi E. Iskola Szalánczi Zoltán Szebényi Csilla
1. Az elmúlt időszak sajtómegjelenései veszélyeztetik az alapítványi iskolákat, mivel elbizonytalanítják a szülőket, diákokat. Ugyanakkor az alapnormatívát is veszélyezteti az egyházi iskolák szaporodása.
Mit kezdhetünk a szülői elbizonytalanodással?
Aggályos, hogy esetleg valóságos gazdasági megfontolás áll a szféra kapacitásának csökkentése mögött.
Feladat: találni kell információs forrásokat, feltölteni és lehívni információkat. Pokorni Z.-t meghívni egy elnökségi ülésre. Matolcsy minisztériumban kapcsolatot építeni, találni. Levelet írni problémáinkkal, felvetéseinkkel a Parlament oktatási Bizottságának. A tagság tájékoztatása az esetleges év végi finanszírozási problémákra való felkészülésről.
2. A Fővárosi Közszolgálati Szerződések a) Braun Jóska beszámolója a Főpolgármesteri hivatalban zajlott egyeztetésről (2011.03.27.) Csomós Miklós alpolgármester úr fogadta Dr. Galigerné Lebanov Juditot (Heuréka Iskola), Braun Józsefet (Zöld Kakas) és Kovács Pétert (Tüskevár Iskola). Jelen volt Pölöskeiné Áder Anna és Doba László - azaz "magas szintű" volt a fogadás. A rövid találkozón ők közölték, hogy - elvben mód van a pótköltségvetés keretében módosítani a jelenlegi, elfogadott költségvetésben szeptembertől szereplő 20.000 Ft/fő/hó összeget - Főpolgármester Úr határozott kérése, hogy minden támogatott intézményt világítsanak át törvényességi, gazdasági és szakmai szempontból (más területeken is hasonlóképpen járnak el) - a vizsgálatot független szakértők fogják végezni, objektív lesz - a vizsgálatok áprilisban indulnak - minden érintett időben értesítést fog kapni a vizsgálatról, s arról, hogy milyen dokumentumokkal kell készülni.
Kezdeményezéseink elől, ami a helyzet megvitatására, a vizsgálatban való esetleges együttműködésre, a szakértő bizottságok véleményeinek beszámítására stb. irányultak - udvariasan bár, de kitértek.
b) - A Főjegyző 2 köztisztviselőt + 1 független szakértőt jelöl ki ellenőrzésetekre. - A Fővárosi kormányhivatal ajánlására küldik ki őket, finanszírozási ellenőrzés céljából. (Feltehetően tehát nem szakmai ellenőrzésről van szó.) - Csoportszám, csoportlétszám, tanulói létszám, bevételek jogcímenként, kiadások jogcímenként (azaz: Mire költitek a Főváros pénzét?) - Van-e, és hány: logopédus, pszichológus, fejlesztőpedagógus stb. Április 11-én lesz az első látogatás a Borostyánkő Iskolában, és május 2-án a Pasaréti Gimnáziumban. A cél feltehetően forráscsökkentés.
3. Várhegyi György Alapítvány Alapító Okiratának módosítása Kuratórium lemondott. Horn Györgynek az új kuratórium tagjaira való jelölésével az AME elnöksége egyetért, azt egyhangúan megszavazta: Bak Zsófia Dr. Bibó István Winkler Márta Az Alapszabályba kerüljön bele, hogy a Díjat kaphatja: - személy - intézmény - intézményi munkavállalói kör (tantestület, egyéb, nem pedagógus dolgozók is)
4. Az AME 2010. évet lezáró Közgyűlése 2011. május 27-28. Eger Külső erőket is meghívni: közönségnek, résztvevőnek, előadónak Nagy szakképzőket be kell vonni. Politikusok, döntéshozók, nyilvánosság meghívása Nyomtatott anyagot készíteni, elküldeni mindenhova Közoktatással kapcsolatosan. Üzenet: a független iskolák léteznek, céljaik, feladataik szükségesek, eredményeik felmutathatóak, mérhetőek, jól láthatóak.
Nagy konferenciát rendeznénk ősszel, a májusi konferencia folytatásaként. A civil társadalmi létről. Szakképzéssel kapcsolatosan.
Megkérdeznénk az egyházakat: miért csinálják ezt? Mi a céljuk?
Braun Jóska összeállít egy tájékoztatót a fővárosi sni intézmények tevékenységéről, számairól.
AME elnöksége megbízta Bak Zsófit, hogy a nem fizető intézményeket szólítsa fel az elnökség nevében a tagdíjfizetésre. Határidő: közgyűlés.
5. Csetneki Jóska: 27/89-es kormányrendelet módosítása. Felmerülő kérdések a 2011.03.31-i MAMOSZ konferencián elhangzottak alapján:
Nem tolják el a szeptemberi hatályosulást, csupán a minősítésben fog történni egy megfeleltetés. Ezért: 1. A képzőművészeten kettesével összevont tanszakok, ill. új elnevezések, ill. új tárgyak miatt új ALAPÍTÓ OKIRAT, MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY és NYILVÁNTARTÁSBA vétel szükséges. 2. Ez azt jelenti, hogy új PEDAGÓGIAI PROGRAM ÉS HELYI TANTERV szükséges. Kérdés maradt, hogy 6- VAGY 12 ÉVFOLYAMRA VAGY CSAK FELMENŐ RENDSZERBEN kell újra írni? 3. Az összevont tanszakok miatt legalább kétféle diplomával kell majd rendelkeznie minden képző-, iparművészeti tanszakon tanító tanárnak, hiszen csak az egyik tárgy módszertanát hallgatta, mi lesz a kerámia és szobrászat összevont tanszakkal, a kerámia iparművészeti ág, a szobrászat képzőművészeti ág, külön egyetem képzi a tanárokat? Ez talán csak a grafika-festészet szakra nem áll fenn. 4. A kötelező eszközjegyzék tekintetében, mind a két tanszakot fel kell szerelni a 11/1994. KM. rendelet szerint, kibővítve a 27/1998. KM. rendelet módosításának ajánlott, vagy kötelező jegyzéke szerint. 5. Kérdés továbbra is a fentiek miatt, és a Minősítő Testület általad ismertetett állapota miatt, hogy a belépő évfolyamok fognak-e normatívát kapni és mikortól? Elnökség megbízta Bak Zsófiát a kormányhivatalokban működő oktatási irodákat vezetők neveinek felkutatásával. Csetneki Jóska és Lencsés Lídia levelet ír nekik a művészeti iskolákat fenyegető anomáliákról. Következő elnökségi ülés: 2011. április 14. 12:00 óra, AME Napirend: Közhasznúsági jelentés, májusi konferencia előkészítése |
|
|