
Az elveszett levél
elveszett vígjáték két részben
Ion Luca Caragiale után és Rusznyák Aladár elveszett nyersfordítása alapján írta Mohácsi István nomeg Mohácsi János
Egy elveszett koncepció Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél című darabja abban a magyar néző számára úgyszólván ismeretlen helyzetben játszódik, amikor piszlicsáré magánügyek határozzák meg egy város, egy ország sorsát, és földhözragadt, személyes, helyi érdekek illetve olümposzi magasból érkező párthatározatok irányítják a helyi kisközösségek életét. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt az egzotikumot valahogyan érthetővé tegyük, közelebb hozzuk a hazai közönség számára.
Pécsi Nemzeti Színház
|